Aki már küzdött hosszú éveket babáért tudja, hogy micsoda érzelmi hullámvasút ez az egész folyamat. Folyamatosan fel-le, fel-le. Reménykedünk-csalódunk, reménykedünk-csalódunk és ez így megy hónapról-hónapra. 

Ez azonban csak a történet egyik fele. Sok olyan kétely is előjön a nőkben, amiről még csak beszélni sem mernek. "Biztos ettől a pasitól akarok én gyereket?", "Biztos, hogy akarok én gyereket?", "Biztos, hogy szeretném én ezt a felelősséget?" Ezek olyan gondolatok, amelyeket igyekszünk elhessegetni, hiszen hogy is gondolhatunk ilyet, amikor éppen közös erővel küzdünk azért a babáért. 

Ugyanakkor lehetnek olyan pillanatok - és ahogy megy előre az idő egyre több ilyen van - amikor nagyon egyedül érezzük magunkat. Amikor azt érezzük, hogy ezzel a sok feladattal, teherrel nekünk kell egyedül megbirkóznunk. Amikor számolgatjuk a szénhidrátokat, órára étkezünk, injekciózunk, hívogatjuk az orvost, a klinikát, miközben életünk párja éppen csapatépítőn van, vagy az a legnagyobb gondja, hogy hova menjen biciklizni. A szüleink és a körülöttünk lévők is szintén valami számunkra csip-csupnak tűnő dologgal vannak elfoglalva. Ilyenkor az ember iszonyú magányos tud lenni és előjön a sok-sok kétely. 

Vagy sikerül a terhesség (ezt is átéltem) és mégsem vagyunk maradéktalanul boldogok. Folyamatosan aggódunk, hogy minden rendben van-e, napi szinten szembesülünk a korlátokkal és iszonyatosan nagy tehernek tűnik az a felelősség, hogy most már egy másik kis élet is van bennünk és tőlünk függ. Ráadásul hirtelen a partnerünkkel sem tudjuk úgy élni az életünket, ahogy azt megszoktuk. Ha mindez hosszú küszködés és lombikok után történik, akkor nagyon ijesztő tud lenni. Ezért küzdöttem évekig?

Annak ellenére, hogy ezeket a kételyeket, negatív érzéseket én is hallottam az ügyfeleimtől, mégis úgy éreztem, hogy valami nem stimmel velem. Egyik nap ezerrel küzdök, menedzselem a folyamatokat, másik nap pedig nem is értem, hogy miért csinálom. Igen, én is ember vagyok. Pszichológusként értem és tudom, hogy ez normális, de nőként megélni nagyon nehéz.

Egy klassz nővel, egy dúlával (olyan női segítő, aki támogat a terhesség és szülés alatt) beszélgettem a minap és az ő szájából hallani hihetetlenül nagy megkönnyebbülést jelentett: minden nő átesik a terhessége elején ezen a kételkedős időszakon. Valahogy a testi áthangolódással párhuzamosan hangolódik át a lelkünk is. Ezt nem lehet megspórolni. 

Úgy gondolom, hogy a sok éves küzdelem ezt az első trimesztert hosszabbítja meg. Amikor még a hangolódás zajlik. Éppen ezért Te se ítéld el magad, ha vannak rosszabb napjaid és pillanataid. Ha kell, keress valakit, aki támogatni tud, aki melletted tud állni ezekben a nehéz pillanatokban is. Egy párkapcsolatban nagy kihívás egy ilyen több éves küzdelem. Hidd el, a partneredben is hullámzóak az érzelmek. Érdemes néha valaki külső, harmadik személyhez fordulni, aki segíteni, támogatni tud. És főleg elfogadni önmagadat minden jó és rossz gondolatoddal együtt.

Kép: https://www.flickr.com/photos/sharif/