Szerintem már mindenki hallotta azt a mondatot orvos szájából, hogy "Ezt így szoktuk!" Ez általában akkor hangzik el, amikor rákérdezünk, hogy van-e esetleg valamilyen más lehetőség vagy miért így kell ezt csinálni? Ez a meddőségi kivizsgálások során és a kezeléseknél is nagyon gyakran elhangzik, de vajon mit jelent az egyén szempontjából?

A meddőségi klinikákon általában van egy kivizsgálási protokoll, amin minden odakerülő pár átesik. Ez lehet szűkebb vagy tágabb körű, de valójában sehol nem fedi le az összes problémát, ami előfordulhat. Amikor erre rákérdeztem (persze sajnos utólag), akkor azt a választ kaptam, hogy teljesen felesleges azonnal megcsinálni az összes drága vizsgálatot, amikor nagyon kicsi a valószínűsége, hogy ilyen gond állhat a háttérben. 

Emiatt kezdtünk mi úgy bele a lombik kezelésekbe, hogy volt ugyan egy-két kisebb eltérés (pl. enyhe inzulinrezisztencia), de igazából nem volt olyan ok, ami megmagyarázta volna a sok éves sikertelenséget. Én akkor még nem tudtam, hogy milyen egyéb okok lehetnek, így meg voltam róla győződve, hogy a pici okok kombinációjának kezelése meg fogja oldani a problémát. Ez elsőre valóban így is tűnt, hiszen a rögtön az első lombik sikeres volt és a terhesség is remekül zajlott, amikor is eljutottunk a 9. heti ultrahangig, ahol már nem hallatszott a szívhang. Ekkor ismét elhangzott az, hogy egy vetélés után még nem szoktunk tovább vizsgálódni. Én ezt ismét elhittem, hiszen szakember mondta. Újabb sikeres lombik és újabb vetélés után döntöttem úgy, hogy protokoll ide vagy oda, most már szeretném tudni, hogy mi az oka a sorozatos kudarcoknak.

Ezt követően egy újabb protokoll szerint elkezdődtek a kivizsgálások. Mindenféle véralvadással, immunológiai háttérrel kapcsolatos mutatót néztek. Egymás után történtek a vizsgálatok, mert "így szoktuk", ugyanakkor a végén kiderült számomra, hogy voltak olyan tesztek, amelyeket meg lehetett volna csinálni egymással párhuzamosan is. Az egymásutánisággal viszont elveszítettünk néhány értékes hónapot, ami 40 körül már komoly veszteség. Utólag persze könnyű okosnak lenni. Milyen jó lett volna, ha már rögtön az elején (még a lombikok előtt) tudom, hogy milyen vizsgálatok vannak és ÉN dönthetem el, hogy megéri-e nekem rögtön megcsináltatni a drága, ámde ritka problémákat kiderítő teszteket. 

Ha csak a matekot nézzük, akkor így utólag már egyértelmű, hogy megérte volna. Csak a felesleges lombikokhoz szükséges gyógyszerekre többet költöttünk el, mint amennyibe a vizsgálatok kerültek volna. A lombik költségeiről meg ne is beszéljünk, hiszen nem TB támogatottan vettünk részt a kezeléseken. Ennek okáról is írok majd.

Már csak hab a tortán, hogy a négy lombikot követően eljutottunk egy német klinikára, ahol újabb vizsgálatokat kértek, amelyek újabb kisebb problémákat tártak fel, mint például az MTHFR génmutáció, ami a folsav felszívódást befolyásolja. Egy bécsi orvos javaslatára pedig csináltattam egy méhtükrözést (hysteroscopiát), ami kiderítette, hogy van egy részleges méhsövényem. Erről megoszlik az orvosok véleménye, hogy mennyire befolyásolja a beágyazódást, de magát a terhesség lefolyását biztosan befolyásolhatja. Egy újabb elem a puzzle-ban, mindez 4 lombik és 2 inszemináció után.

Ebből és ismerőseim történeteiből is világossá vált, hogy nagyon gyakran több ok is állhat a sikertelenség hátterében. Hiába kezelünk egyet ezekből, a többi még továbbra is ott áll akadályként köztünk és a baba között.

Azt is látom, hogy most már nagyon sok olyan problémát fel tudnak tárni vizsgálatokkal, amelyekre korábban annyit mondtak volna, hogy ismeretlen eredetű meddőség. Ehhez össze lehetne állítani egy listát a vizsgálatokról, amik segítenének egy egyértelműbb képet festeni a meddőség hátteréről. Az tény, hogy ezek a vizsgálatok drágák és sokat nem támogat a TB, de igazából a pár kezébe lehetne adni a döntést, hogy az orvos által javasolt vizsgálatok közül mi az, ami megéri nekik. Lehet, hogy a 40 körüli pároknak jobban megérné több pénzt szánni a kivizsgálásokra, ha utána ezzel javulnának az esélyeik és nem feltétlenül az lenne a fő kérdés, hogy lehet-e vér szerinti gyerekük, hanem hogy egy vagy két gyerekük lehet.

Az lehet, hogy a 40 alatti nagy átlagnak valóban elegendő a szokásos protokoll, így időt és pénzt tudnak spórolni, de a 40 év körüli, már sok éve próbálkozó párok esetében ez sok esetben nem hoz sikert, miközben vesztegetik a kezelésekre a pénzüket és idejüket. Ráadásul optimális szervezéssel szinte nem sokkal hosszabb egy több tételből álló vizsgálati protokollt megcsinálni, hiszen nagyon sok teszt egyszerre, egy időben végezhető. Ez én magam is leteszteltem, amikor Németországból még kértek sok-sok kiegészítő vizsgálatot, amelyek eredményét minél hamarabb át akartam küldeni. Ehhez annyit kellett csak tudnom, hogy mi minek az előfeltétele, mit lehet párhuzamosan végezni és melyik vizsgálatot melyik labor hány munkanapra vállalja. Egy kis projektmenedzsment, amiről már itt írtam. :-)

Lehet, hogy te sem tartozol a meddő nők nagy átlagába és szükséged lehet további vizsgálatokra is. Ez akkor is igaz lehet, ha már találtak egy jónak tűnő magyarázatot. Ha pedig 40 körül vagy és még mindig csak a sötétben tapogatóztok, akkor egész biztosan jobban megéri rászánni még egy kis időt, energiát és pénzt arra, hogy feltárjátok a probléma okát. Ma már sokkal több dolog kideríthető, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt!

Kép: https://www.flickr.com/photos/proimos/